A henteskririkát általában evés után azonnal szeretek írni (ha nem alszom el egyből), ezt a darabot mégis három napig érleltem, egyszerűen azért, mert a sok kölök vagy nem hagyott békén, vagy éppen azért hagyott békén, mert a számítógépemet nyüstette. Nem lehet kérem, így dolgozni.
Szóval, bár címe alapján az Alkotás útról (Alkotás út 12.) beszélünk, az egység mégis inkább a Nagyenyed felől nyílik, de talán fölösleges is ezt jó orrú hentesezőknek az orrára kötnöm, a címbéli megjelölés plusz az illat alapján nem tévedhetünk el. Lali barátom komolyan ajánlotta figyelmembe a helyet, meg mindig öröm Budán találni valamit, mert a jelek szerint a hegységképződés nem tesz jót az egy négyzetkilométere vetített hentessűrűségnek, tán nehéz lehetett anno fölcügölni a féldisznót, oszt úgy maradtunk, nem tudom.
Három jó kedélyű fiatalember állt előttem, ami alkati gyomoririgységem miatt kedvezőtlen előjelnek számít, de most nem okozott gondot, mindig örömmel tölt el, ha látom, hogy vevő és eladó jól reflektál egymásra, mosoly mosolyt szül, alakul a bizalom, ami nélkül még hentesezni sem olyan jó, mint vele. Ilyenkor szaporodik a tálcára kerülő termék, mert amit én egyszer kinéztem magamnak, arról lemondani nem tudok (és nem is akarok), amit viszont jó szívvel ajánlanak, azt híccencség, hogy megkóstolom.
Némiképp meg volt kötve a kezem, mert a kollégáknak vittem kolbászt rendelésre, de így került a csomagba néhány szelet tarja és egy helyes kis képződmény, sült erdélyi szalonna. Ez egy keresztben és hosszában szép egyenletesen beirdalt kétujjnyi széles, húsz centi hosszú, lapos, húsos szalonna, csodálatos vörösre sütve. Zsírjai szépen kisültek, de maradt belőle annyi, hogy a kenje a friss kenyeret, vesszük is fölfelé a Törzsanyagok listájára azonnal.
A három szelet tarjából, amit vettem kettőre a tökéletes jelző illik, a legnagyobbak közé sorolhatjuk őket, puhák és szaftosak, fűszerezésük decensen mustáros, pont annyira nem hivalkodó, hogy az ember még érezze a húsban rekedt nedvek ízét. A harmadik valahogy kissé túlsült, de mint tudjuk borban és gasztronómiában a legnagyobb kihívás nem az, hogy egyszer-egyszer letegyünk valami nagyot az asztalra, hanem hogy az átlag feletti minőséget minden tételnél megtartsuk.
Kolbászért mentem eredetileg, tehát kértem két jól átsült darabot. A velem is kedélyes pultos hölgy egészen meghatott azzal, hogy „emlékszem itt valahol egy magának való ropogósra” felkiáltással. egy nagy halom kolbászt feltúrt kedvemért. Nem csoda, ha ezután a sütést nemcsak én, de a kollégák is nagy megelégedéssel nyugtázták, hanem a kolbászra cseppet sem volt igaz a tarjánál tapasztalt decens fűszerezés, köményből biztosan, de talán paprikából is több került bele a kelleténél. A termék helyben láthatólag nagy népszerűségnek örvend - amíg ott voltam, egyetlen vevő sem hagyta ki – úgyhogy felfoghatjuk ezt a markáns ízt egy másik iskola termékeként, én nem ezt szeretem, de sebaj, virágozzék minden kolbász.
