A Bosnyákra tartva nem lehet kihagyni a hentest, mert bár bent is sütnek ezt-azt, az autentikus felhozatal idekint várja az igazi hentesnél evőket. A belső hamisítatlan élményt ígér, a pultokból hívogatóan kacsingat a nyers áru, a horgokon füstölt húsok és szalonnák illatoznak, egyedül a kólás könyöklő és a némileg szűkös helykínálat rontja az összképet.

A sűrűn rakott nehezen áttekinthető pult is a helyszűkére utal, néha egymás hegyére, hátára kerül a csülök, a tarja, a flekken és az oldalas, de a gyakorlott szem hamar megtalálja, amit keres. Kolbászt és oldalast rendeltem tormával, savanyúval, kenyérrel …  Bocs, a kenyeret rutinból írtam már, de a Bosnyákon hiba kenyeret rendelni, itt ugyanis van lapcsánka, avagy tócsni (tócsi?) - ez hitvita, ami a szó átvitt és valódi értelmében is tömör kiegészítője a hentes termékeknek.

Szóval lapcsánkát ettem hozzá, kijőve a 30 fokba főtt is a fejem, de oda se neki, fő az élmény. Az pedig kiváló. A kolbász az ív egyik oldalán ropogós, lorettói szűzmáriám, már-már fekete. Ez az, ezt nekem sütötték, rád vártam napok óta. Mustáros napom volt, jól meg is mérték, de a kolbász olyan zamatos volt, hogy éppen csak mártogattam, a mustár javát meghagytam az oldalasra. Finom volt az is, a bőr alatti elvékonyodott zsírréteg bőven a bántóan vastag határon belül, láthatóan jó az alapanyag, és éppen jó a sütési hőmérséklet.

A kiszolgálás kedves, az étterem szalvéta és a műanyag kések itt a Bosnyákon nem bántók, aki jobbra vágyik, az menjen a belvárosba, ez a hely pedig maradjon meg az elkötelezett húsevők legnagyobb örömére olyannak, amilyennek megszoktuk.

94,1