Megint egy legendás helyen, a Király és az Izabella utca sarkán álló egységben tettem látogatást. Több embertől is hallottam már róla, és gyakorlatilag ez volt az egyetlen hely, amit minden taxis ismert, akit a budapesti hentesek feltérképezése során megkérdeztem. Ezt mondjuk nem nagyon értem, eddig azt hittem a taxis társadalom azokat a helyeket részesíti előnyben, ahol jól lehet parkolni, itt viszont látványosan nem lehet, de ez mondjuk engem, mint bringást ez nem érdekel, a bolttól balra van egy rács, kitűnően oda lehet lakatolni a gépet.
Az az igazság, hogy nem is egyszer, hanem kétszer jártam ott. Szent fogadalmat tettem ugyanis, hogy rosszat csakis két próba után írok egy hentesről, elvégre minden rendes törzsevőt ugyanaz a cél vezérel, csupa szép és jó élményt akarunk kapni a hentesektől, ők meg biztosan csupa széppel és jóval várnak bennünket. Az nem lehet, hogy lemenjünk kutyába, és egyszeri hibák/hiányosságok miatt írjunk bármilyen negatív kritikát derék kiszolgálóinkról, elvégre hitvallásunk szerint a hús összeköt, akkor pedig mindenki megérdemli, hogy kapjon még egy esélyt. (Nem a Király-Izabella sarok az egyetlen, ahol voltam már egyszer, de nem írtam még róla kritikát. Nem véletlenül.)
Kezdem a lényeggel. Mind a két alkalommal toltam tarját, és mind a két alkalommal bearanyozta a napomat. Nem annyira, mint ama bizonyos nagyvárad téri darab, de igenis, ezek kitűnő minőségű, kifejezetten jó stílusban megsütött húsok, még omlósak, már átsültek, fűszerezésük kiváló. Ha errefelé sétálva eszetekbe jut egy szép szelet tarja (séta közben ez gyakran előfordul az emberrel), kifejezetten merem ajánlani ezt a boltot, a jó savanyúság kiválasztása mellett ehhez biztosan értenek. A tarja mellé egyszer kolbászt, egyszer rántott csirke felsőcombot kértem. Nos, felsőcomb ügyben a Visegrádi utcai hentes olyan magasra rakta a mércét, hogy az nehezen überelhető, de a Király utcai bolt a kicsontozatlan kategóriában egészen jól végezne nálam.
Csakhogy a jó tarja sütés nem mindig jár kéz a kézben a többi termék elkészítésének minőségével. A pultban csoffadó (Nyelvőrök kíméljenek: igen, tudom, nincs ilyen szó az Értelmezőben. Viszont van ilyen szó, mert két pécsi polgárt is ismerek, aki tudja, mit jelent ez.), aszalt bőrű grillcsirkék melle húsát nem szívesen csócsálnám el, és a kolbászból is hiányzik az átüt erő. Nem rossz, de semmilyen, kicsit mintha régen állna a pultban. Mindannyian tudjuk, hogy Budapesten a henteseknél a legjobb a kenyér. Hol volt még a Lipóti pékség, amikor a henteseknél már jó volt a kenyér, és az Ecserin lehetett a város legjobb kávéját inni? Basszus, a hentesek már az átkosban is a legjobb ropogós héjú fehérkenyereket adták a betevő mellé, hát hogyne fájna az embernek, amikor ettől eltérő gyakorlattal találkozik és nem is egyszer, hanem kétszer.
A bolt jóval kisebb, mint amit híre alapján gondoltam volna róla, de ennek inkább a tőkehúsos pult, semmint az étkeztetős oldal látja kárát. A műanyag kést és villát magadnak veszed el a pultról, fizetni a kasszírnőnél kell, ami mint tudjuk, teljesen helyes eljárás. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a zene mellett. Félreértés ne essék, nem a válogatást minősítem, hanem magát a tényt, a Király-Izabella sarkán a hentesnél zene szól. Nem bántóan hangos, de zene. Hát könyörgöm, hurkák, kolbászok oldalasok és sült császárok között ki akar zenét hallgatni, pláne olyat, amit nem maga választott? Ennél szerintem már csak a Boros-Bochkor zavarhatja jobban az egyszeri törzsevőt egy kiadós henteses reggeli közben.
És hát az ár. Az egyszer Belvárosi Disznótoroson kívül nem emlékszem mikor hagytam utoljára 1000 forintnál többet hentesnél, de az egy egészen máshova pozícionált hely, mint az átlag hentesek. Most a csirkecomb, tarja, kenyér, mustár, almapaprika csomaggal 1200 fölé kúsztam, ami szerintem barokkos túlzás.
