A hely első blikkre nem keltett túlzott reményeket: a kólás könyöklő eleve nem túl bizalomgerjesztő, a pult szélén pedig gyrostekerő készülék tornyosult, ami némiképp gyanakvóvá tett – mint utólag kiderült, nem teljesen alaptalanul.
A pultban ugyanis se csülök, se oldalas nem volt, szépen sorakoztak viszont a hurkák, kolbászok, rántott húsok és a sültcsászár-szeletek. Az utóbbi kettőt ettem, szelet kenyérrel és almapaprikával. A császárhoz tormát kértem volna, de nem volt, ezt mindenképpen rossz pontként kell bekönyvelnem. A kenyér pici volt, és rajta maradt a címke, ami figyelmetlenségre utal, a szalvéta pedig valami egészen különös szerzet volt, mintha több rétegű, hajtogatott szalvétát vágtak volna föl „étterem szalvéta” méretűre.
A rántott karaj és a sült császár hamar feledtette apró bosszúságaimat. A panír hibátlan, szépen elválik a hústól, nem kemény, de kicsit ropog, ahogy kell, az a fajta, amiből az ember nem hagyja a tányérján a leszakadó darabkákat. Az almapaprika kemény és lédús, a sült császár pedig egészen kitűnő volt: enyhén paprikás, bőre leváló, zsírjától éppen eléggé megszabadítva jól kente a rántott húst és a kenyeret.
A sültválaszték nem nagy, de amit ettem, az kitűnő volt. Kis odafigyeléssel a hibák orvosolhatók. Jó lenne, ha a tulajdonosban lenne igény a minőségi kiszolgálásra.
