Nyilván őrültség, hogy egy kiadós szombati ebéd, (marhahúsleves, harcsapaprikás kapros csuszával) után így este az ötlött az eszembe, vajon minek is kellene helyet kapnia egy olyan tálon, amelyen BP legjobb henteskajáit akarnám felvonultatni. De ha már így szembe jutott, hát megpróbáltam összeszedni a legszükségesebb falatokat, éppen csak a szájíz végett, egy picit mindegyikből vennék magamnak egy ilyen tányérra. Nem egészen fél év törzsevői lét tapasztalatai sok gondolkodásat és ínycsiklandó múltbanézést igényeltek, az eredmény viszont egészen bámulatos, esküszöm - és ezt a henteskrirkákból is visszanézhetitek, hogy gyakorlatilag mindenért máshova érdemes elmenni. Ez negatív olvasatban azt jelentené, hogy nincs univerzálisan jó hentes a városban, de valójában arról van szó, hogy nem ettem mindenütt mindent, szeretett hentesienk pedig oly változatos étlapokat kínálnak, hogy sok helyütt bukkan fel olyasmi, amit csak az adott helyen készítenek, csodálatos változatosságot adva ezzel Budapestnek. (A sorrend semmit nem jelent, az ott dőlne el helyben, az utolsó falat lenne az ételek étele.)
Szóval lenne rajta egy kis főtt fejhús a Nyugati melletti hentestől. Sajnos ma már hiánypótló termék, de nem feledkezhetünk meg róla.
Aztán jöhetne egy filézett csirke felsőcomb rántva a Visegrádi utcából, isten tartsa meg jó szokásukat, hogy nem sajnálják azt a négy késmozdulatot a panírozás előtt.
Mindenképpen elférne a tányéron egy bő tíz centis sült cserkész a Bakáts térről abból a múltkori szépen megsütött alomból.
A kolbászt a Bartók Béla útról, Ica mamától hozatnám, szigorúan meghagyva, hogy a végükön azokat a helyes kis rózsává sült kitüremkedéseket mindenképpen hagyják rajta.
Nem maradhatna le egy csodálatos májas hurka, amit a Budafoki úton szereznék be, íz, állag és sütés minősége együttállása tekintetében máig nem akadtam versenytársára.
Nem tudom hogy vagytok vele, de ahogy közelít a disznótoros szerzon, úgy vágyom egyre inkább a véres hurkát, ebben a hajós utcai hentesre szavazok, és egy szép öreg kést is kérnék tőlük kölcsön a nagy tivornyához.
Bőrös sült csülökért Belvárosi Disznótorosba mennék, az minden tekintetben fölveszi a versenyt a délszláv klasszikusokkal úgy ropogós bőrével, mint omlós belsejével.
Onnan már csak egy ugrás a Városház utca, ahol előzetes látogatás útján kisírnám, hogy ugyan süssenek már megint egyszer egy jó vasi pecsenyét, amit hajdan előszeretettel reggeliztün Lalival a dolgozóban.
Hogy legyen benne néhány könnyű falat is, eltekernék a Csanádi utcába ropogós külsejű, eszemet puhára sült bundázott csirkeszárnyért, aztán vissza a Semmelweisbe egy májas szárnyáért.
Nincs húsos tál tarja nélkül, nyert a csodálatos Nagyvárad téri darab, az katartikus élményként él emlékeimben.
Az egészhez a Bosnyákon szereznék be két szelet tócsnit meg egy jó darab oldalast, és ezzel alighanem meg is volnánk, de lehet, hogy hagyományőrzés végett elmennék még a Benczúrba egy debreceniért.
Hát ez lenne az én ünnepi fatányérésom, alighanem meghalnék a végére, de egy falatot nem hagynék a tányéromon. De mivel ez most így nem áll rendelkezésre, most megyek, megsütöm azt a négy szelet hátszínt, ami egy hete áll a fokhagymás, lime-os whiskeyben a hűtőben.
