Volt szerencsém ismét ellátogatni az István útra, amelyről a minap megírtam, hogy egymástól 17 háznyira két hentesüzletnek is otthont ad, barátságos miliőt teremtve ezzel az egész környéken. Összehasonlító tesztet terveztem eredetileg, arra voltam kíváncsi, a két közeli üzlet mennyiben riválisa, illetve komplementere egymásnak ebben az összezártságban. Nos, az összehasonlító teszt idő hiányában nem jött össze, de a 44. szám alatti egységben toltam egy gyors hurka-kolbász kombót. Azért csak ennyit mert délelőtt n11-kor még nem volt sem sült tarja, sem oldalas, az amúgy sem túl nagy pultból így hurkák, kolbász és sült csirke közül lehetett csak választani. Ekként sajnos elvesztettem azt a lehetőséget, hogy Tibor törzsevő kartács által rekomendált oldalasból lakmározzak, de ez is csak arra csábít, hogy egyszer visszatérjek ama bizonyos összehasonlító teszt elvégzésére.
Muszáj e helyütt megállnunk egy pillanatra és elméláznunk a különböző hentesek üzletpolitikáján. Nem titok, hogy kétszer is próbálkoztam az utóbbi időben a Ráday utca 49. szám alatti egység tesztelésével, mert volt arra dolgom, de mindkétszer ugyanabba a problémába ütköztem, minden sült termék elfogyott. Ez délután négykor nem lepett meg, legközelebb azonban 1-re mentem, ami mondjuk a Benzcúr utcában, vagy a belvárosi egységeknél abszolút ebédidőnek számít, kifejezetten sorba kell állni ilyenkor. Hogyan lehetséges, hogy míg az egyik hentesnek ebédidei rumlija van, addig néhány sarokkal odébb a hentes gyakorlatilag csak reggeliztet, az István úton viszont fél 11-kor még meg sincs megterítve az asztal. Feltehetőleg egyik hentes sem a maga ellensége, tehát a magyarázat valahol a lakosság eltérő összetételében keresendő, de nehéz elhinni, hogy a Ráday utca kollégistái kizárólag reggeli, vagy tízórai gyanánt vesznek magukhoz fehérjében gazdag ételeket. Akárhogy is van, a magamfajta vándor törzsevő sehogy sem jön ki jól ebből a kavalkádból.
A májas hurka ízletes volt, de az állaga némi kivetnivalót hagyott maga után. Biztos ismeritek a hurkának azt az alulsütött állapotát, amikor a termék még inkább főtt, mint sült, nem lehet úgy hozzányúlni, hogy a bőre azon nyomban el ne válna a beltartalomtól. Ennél fogva az amúgy finom héja elveszíti kívánatosságát, és végül ottmarad a tálcán. Láttam már olyat, aki eleve így eszi a hurkát, mert nem szereti a belet, amibe töltik, de nekem e nem az esetem.
A kolbász szép karikát formált és finom is volt, itt is igaz volt azonban, hogy néhány percet még kibírt volna a sütőben. Az egységben amúgy debreceni és a sülttel megegyező kolbász is kapható főtt kivitelben, így pláne nem teljesen világos, hogy miért nem pirítanak rá egy kicsit a sültre, ebben a formájában ugyanis leginkább a főttre hajaz, ha pedig azt szeretném, akkor azt is kérhetnék.
Feltűnően finom volt viszont a savanyúság, és sokféle is van belőle, a tormát pedig az orrom előtt felbontva kaptam kisüveges kiszerelésből. Dicséretére legyen mondva a boltnak, hogy hentesüzletként láthatóan nagy népszerűségnek örvend, folyamatosan jönnek-mennek a vevők, és felvágottakkal, vagy tőkehúsokkal felvértezve távoznak, itt tehát a sütögetés sokkal inkább mellékes tevékenység, mint más, ma már inkább étkeztetésből, mint húsforgalmazásból élő boltoknál. Ez a melléktermék jelleg mutatkozik meg a sütögetős pult elhelyezésében is, amennyiben a kívánatos falatokat célszerű az üzleten kívülről a kirakaton keresztül kiválasztani mielőtt betérünk, mert bentről nehezebben kivehető, hogy mi lapul a polcokon.
