Kis teszt, nagy élvezet, a tegnapi oldalas képeket nézegetve Mónikához hasonlóan megéheztem, gondoltam elmegyek valahova bekapni néhány falatot még így délelőtt. Ha már délelőtt, akkor legyen egy olyan hentes, ahol már délután 1 körül sem találtam a múltkor sült árut, így jutottam el a Ráday utcába.
Nem voltak komolyabb szándékaim, de egy hurkát mindenképpen toltam volna, csakhogy nem volt. A meleg ételes pult az eladónő mögött, a rálátása nem tiszta, a főtt árut tartalmazó edény pedig nem is látszik megrendelői pozícióból, de nemcsak evésre van a szánk, így derült ki, hogy van főtt cserkészkolbász. Ugyanígy derült fény arra is, hogy a méretes sült kolbászokat itt nem felezik el vevői kérésre sem, így egészült ki csöppnyi kosztom egy rántott felsőcombbal. Mustár, almapaprika, kenyér, törzsanyag.
A cserkész nem általános jelenség manapság, magam sem ettem főtt cserkészt ezer éve, nagy várakozásokkal helyeztem hát el a tálcámat, némileg alacsony könyöklőn. Emlékeimben a cserkész – anyám főzött rendszeresen – a virslinél vékonyabb és darabosabb, a kolbásznál leheletnyivel kevésbé fűcseres termék. Nos, ez itt előttem éppen virsli vastagságú, állaga sem nagyon különbözik tőle, ellenben kellemesen paprikás, az összhatás tehát nem emlékeim szerint való, viszont jó. Amikor pedig megharapom az első bőr alatt megbújó zsírzárványt, és az államon csorog a lé, akkor mindent megbocsátok, ez az, ezt felejtettem el, a cserkész közismerten nem nyakkendősöknek való, vagy ha mégis próbálkozik vele, hát ne úgy egye, mint én, kézzel fogva harapva bátran, hanem tegye le, és essen neki késsel, ha kedves a délutáni tárgyalása.
A rántott felsőcombon hunyásnyival vastagabb a panír, mint kellene, cserében finom és a csont mellett is jól át van sülve a hús, kár, hogy az egész hideg. Az almapaprika inkább közepes, mint jó, a kenyér rendben, egyszer benézek még korábban is, az nem lehet, hogy a másnapos Széchenyi szakkollégisták folyvást eleszik előlem a hurkát.
Hanem azért mégis, isten éltesse a szakkollégiumot a 25. születésnapján!
