Kivel ne fordult volna még elő, hogy valahol gyorsabban végez, mint tervezte, vagy lemondják egy programját, aztán ott áll a világ végén, a következő program még odébb van, és azon tanakodik, hogy mit kezdjen magával. Hál istennek, nekünk törzsevőknek ez nem kérdés, egyből megszólal a belső hang „Újretervezés, irány a hentes”. Így esett, hogy látogatást tettem a Thököly út – Könyves Kálmán körút sarkán található hentesnél, mivel mint tudjuk, Budapesten 10 perc gyalogidőn belül mindenütt találni hentest, pláne, ha az embernek olyan listája van, mint nekünk.
A szép egységbe betérve mindjárt feltűnik annak tágassága, itt láthatóan komoly helyben étkeztetésre vannak berendezkedve. És valóban a pultban a hentesáru mellett ott sorakoznak az egytálételek, bakonyi csirke, marhapöri, hentestokány és a többiek, csakhogy én ugyebár nem ezért jöttem.
Még csak 10 óra, reggeliző idő, ezért hurkát kérek és kolbászt, megspékelve egy szelet rántott karajjal, a kenyér, mustár, almapaprika meg gyakorlatilag kötelező ugyebár. Jól van, reggelinek nem sovány, tudom, de ha ez az ebéd is, akkor rendben van, különben is bringával jöttem, kell az energia. A kolbász a pultban szép, de eső érintésre kiderül, hogy baj van, egyszerűen kemény. Ölni nem lehet vele, de határozottan inkább bikacsök, mint hentesáru. Nem ragozom tovább, inkább levonom a tisztelt hentes úr/hölgy helyett a megfelelő következtetéseket: itt vagy helyben történt nagyon súlyos eljárási hiba, vagy a beszállítónál kell reklamálni, de azonnal, mert az ilyesmi rontja az üzlet jó hírnevét. A rántott hús esetében egyszerűbb a probléma, amennyiben bizonyosan helyben van a probléma, a hús a vastagságából levezethető időnél többet töltött a forró olajban. Egy jobban megtermett, ujjnyi vastag szeletnek valószínűleg megfelelt volna, de ez fel olyan vastag, bizonyára innen a félreértés.
Megmondtam már egy párszor, hogy rosszat csak akkor írok hentesről, ha kétszer is meglátogattam, és mindkétszer előfordult ugyanaz a hiba, itt viszont először jártam, mégis írok róla. Ez nyilván magyarázatra szorulna részemről, de hogy is írhatnék arról a pazar májas hurkáról, amit ott ettem anélkül, hogy meg ne írnám a kötelezőt. Alighanem rossz a saját magam által alkotott szabály, de erről majd mondjatok ti ítéletet, miután elolvastátok az okot, azaz a zuglói májas dicséretét.
Hol is kezdjem? Nem voltam nagy hurkás mielőtt ebbe az oldalba belevágtam volna, simán úgy voltam vele, hogy megírom és ezt kolbászból, meg színhúsokból is, senki ne aggódjon egy percig se. Hanem aztán rá kellett jönnöm, hogy a hentesek általános egyenértékese, nem a szelet tarja, nem a sült császár, de még csak nem is a kolbász, hanem az oldalas és a hurka. Ez utóbbin belül is inkább a májas, egyszerűen azért, mert esetében nagyobb a játéktér, mint a véresnél, én legalábbis saját ízlelőbimbóimon így veszem észre. A jó májas hurka rendkívül összetett műremek. Most azon túl, hogy készítőjének nagyon fontos döntést kell hoznia, hogy akkor végül zsemlés legyen vagy rizses, az állagnak, a máj és a többi töltelék arányának, a fűszerezésnek, a bőrnek és az elkészítésnek mind nagyon egyben kell lennie ahhoz, hogy a törzsevő elé kerülő falatok azt az élményt adják, amit egy jó májas nyújtani tud. Szerény véleményem szerint nincs még egy ilyen odafigyelést igénylő darab a hentesüzemben, ezért némileg tudatosan, de a jó élményektől is befolyásolva lettem hurka fan.
